Emberi létünkből fakad, hogy mindig megyünk valahová… Miközben az autó gázpedálját vagy éppen a villamos leszállásjelző gombját nyomjuk, bele sem gondolunk, hogyan jutott idáig a technológia, és hogy éppen mivel megy, ami visz minket. Bolygónk kétségekkel teli jövője szempontjából azonban korántsem mindegy, hogy milyen járművekkel, milyen környezeti terheléssel jutunk el úticélunkhoz.
A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum a 2023-ban nagy sikerrel megrendezett “Bringára váltva” kiállítás után idén, 2024-ben, „Mivel megyünk? - Energiamix a közlekedésben” címmel mutatja be az éves időszaki kiállítását. A tárlat az Északi Járműjavító 6000 m²-es csarnokában, négy szekción keresztül járja körül, hogy mely korszakokban, milyen energiahordozók felhasználásával jutott előre az emberiség és eközben hogyan nőtt közlekedési eszközeink hatásfoka. Megvizsgáljuk, hogy a technológia hogyan tett minket energiafüggővé, és azt is, hogy ez milyen környezeti, illetve világpolitikai- és -gazdasági krízisekhez vezetett. Elegendő csupán a nagy kőolajválságra, a nyersanyagkészletekért folyó háborúkra, vagy a hazánkban is tapasztalható extrém időjárási körülményekre gondolnunk. Megmutatjuk azonban azt is, hogy milyen alternatív lehetőségek állnak rendelkezésünkre az energiafogyasztást és a közlekedést tekintve ahhoz, hogy mi magunk és az utánunk következő nemzedékek is egy élhető bolygón élhessük. Körüljárjuk, hogy a pozitív változásért mit tehet a világpolitika, mit tehet egy város, és mit tehet az egyén. Hiszen egyéni döntéseink, kényelmi igényeink megváltoztatása is képes elindítani globális folyamatokat. Hiszünk abban, hogy bárminemű változás alapja a tudás, az ismeret és ezek mentén a személyes döntés. Ezért árnyaltan mutatjuk be az energiapolitikában kétségtelenül jelen lévő vitás kérdéseket, de a társadalmi jelenségeket kihasználó “greenwashing” problematikára is felhívjuk a figyelmet. Mindemellett, mind a négy szekciónkban mikrotörténelmi példákon keresztül a “kor emberét” is megszólaltatjuk egy-egy jellemző, könnyed történettel.
Látványos nagyjárműveink, történelmi mozdonyaink, ikonikus repülőgépünk, különleges műtárgyaink, modern, interaktív installációink, korhű fotóink és filmanyagaink segítségével igyekszünk teljes képet adni a közlekedésünk kézzelfogható történetéről, arról, hogy mivel mentünk egykor, és mivel kellene mennünk ma.
A kiállítást támogatja a MOL Új Európa Alapítvány.
Az Északi Járműjavító bejáratát az Opera Eiffel Műhelyház parkolója felől lehet elérni.
A parkolóban kizárólag mozgáskorlátotott látogatóinknak tudunk parkolóhelyet biztosítani mely igényt kérünk az info@kozlekedesimuzeum.hu címen jelezni.
A kiállítás helyszíne közösségi közlekedéssel kitűnően megközelíthető, így javasoljuk, válassza a fenntarthatóbb közösségi közlekedést!
A kiállítás tömegközlekedéssel az alábbi módokon közelíthető meg:
a Blaha Lujza tértől a 28-as, 28A vagy 62-es villamossal 8 megálló, 13 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
A belvárostól, pl. a Deák Ferenc tértől 9-es busszal 11 megálló, 20 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
A kiállítás az 1-es villamossal is megközelíthető, így a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállónál kell leszállni, ahonnan mintegy 5-7 perc séta vagy egy megálló a 28, 28A vagy 62-es villamossal a kiállítás bejárata.
Autóval érkező látogatóinknak az Opera Eiffel Műhelyházát érdemes beírni a GPS-be. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a helyszínen sajnos helyhiány miatt parkolási lehetőséget nem tudunk biztosítani, ezért a tömegközlekedés használatát ajánljuk!
A kiállítás helyszínén 3 db akadálymentes parkolóhelyet biztosítunk az arra rászorulók számára. Kérjük, amennyiben Ezen parkolóhelyeket igénybe venné, jelezze az info@kozlekedesimuzeum.hu email címen!
A kiállítás kerékpárral gyorsan és könnyen elérhető, mind a Könyves Kálmán körúton, mind a Kőbányai úton végig kerékpárút halad. A bejáratnál 20 darab kerékpártároló áll rendelkezésre.
Kiállításunk az összes fővárosi autóbusz- és vasúti pályaudvarról kitűnően megközelíthető, az alábbiak szerint:
A Keleti pályaudvartól a 2M vagy 24-es villamosra felszállva az Orczy térig, majd onnan a 28-as, 28A vagy 62-es villamosra átszállva további 4 megállót kell utazni az Eiffel Műhelyházig.
A Déli pályaudvartól a 2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásig, majd az 1-es villamossal a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállóig utazva, onnan pedig 4-5 perc sétával lehet megközelíteni az épületet.
A Nyugati pályaudvartól a 9-es autóbusszal 15 megállót utazva, az Eiffel Műhelyháznál leszállva lehet elérni az Északi Járműjavítót.
Kelenföld vasútállomástól, a Puskás Ferenc Stadiontól, és a Népligettől egyaránt az 1-es villamost használva lehet elérni az Északi Járműjavítót, a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállónál leszállva, onnan pedig 5-7 perc sétával vagy egy megálló a 28-as, 28A vagy 62-es villamosra átszállva.
A kiállítás helyszínén két darab buszparkolót biztosítunk a csoporttal érkezőknek. Kérjük, amennyiben ezen parkolóhelyeket igénybe venné, jelezze az info@kozlekedesimuzeum.hu email címen!
A Közlekedési Múzeum Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben című időszaki kiállítása 2024. május 1-től október 31-ig látogatható.
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy május 19-én és 20-án, Pünkösd vasárnap és hétfőn kiállításunk ZÁRVA tart.
Hétfő |
ZÁRVA |
Kedd |
ZÁRVA |
Szerda |
10.00 -17.00 |
Csütörtök |
10.00 -17.00 |
Péntek |
10.00 -17.00 |
Szombat |
10.00 -17.00 |
Vasárnap |
10.00 -17.00 |
Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben című kiállítsunk múzeumpedagógia térrel, interaktív tárlatvezetésekkel, komplex workshopokkal, zero waste alapelvekkel várja az érdeklődő csoportokat.
A kiállításhoz tematikus tárlatvezetések, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak, amelyek általános- és középiskolás csoportok, az egész család vagy felnőtt közösségek számára is tartalmas, élményközpontú időtöltést biztosítanak.
Részvétel: előzetes egyeztetés után, érvényes belépővel, valamint ezen felül a gyerekek számára 800 forintos múzeumpedagógiai programjegy megváltásával lehetséges. A jegyek online is megvásárolhatók!
További információ és jelentkezés: muzeumpedagogia@kozlekedesimuzeum.hu
Vigyen haza egy emléket a kiállításról! Múzeum Shopunkban a kerékpár történetét bemutató könyvek, játékok, kiegészítők egyaránt megtalálhatóak.
Kiállításunkra a helyszínen, valamint online is megvásárolhatja a jegyét az alábbi linkre kattintva:
Jegyárak:
Felnőtt belépőjegy: |
3.000 Ft |
Félárú belépőjegy: |
1.500 Ft |
Csoportos felnőtt belépőjegy (10 főtől): |
2.400 Ft |
Csoportos kedvezményes belépőjegy |
1.200 Ft |
Családi jegy (két felnőtt és legfeljebb két 18 év alatti kiskorú): |
5.500 Ft |
Családi jegy mellé minden további kiskorú: |
700 Ft |
Ingyenes regisztrációs jegy (6 év alatt / 70 év felett / fogyatékos személyek / fogyatékos személyt kísérő legfeljebb 1 fő / a miniszter által kiadott szakmai jeggyel / 400 fősnél nagyobb országos közgyűjteményi szervezet tagjai / pedagógusok | ICOM kártyával |
0 Ft |
Múzeumpedagógiai foglalkozás (látogatásra önmagában nem jogosít): |
800 Ft |
Konkrét műhelyprogramra váltható, illetve előzetes bejelentkezés alapján, csoportos programra igényelhető. |
|
Díjtalan belépésre jogosultak, regisztrációs jegyet kell váltaniuk:
Kedvezményes (50%-os) belépésre jogosultak: