A "Bringára váltva" című kiállítás egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe és a kerékpáros közösségek formálódásába. Megtudhatják mi volt pontosan és milyen gyorsan közlekedett egy Hobby Horse, hogyan lehetett egy igazi velocipédre felülni. A kiállítás külön figyelmet szentel a kerékpáros versenysportok bemutatására is, mint például az olasz Giro d'Italia, a Tour de France és a Vuelta spanyol körverseny.
Az Északi Járműjavító bejáratát az Opera Eiffel Műhelyház parkolója felől lehet elérni.
A parkolóban kizárólag mozgáskorlátotott látogatóinknak tudunk parkolóhelyet biztosítani mely igényt kérünk az info@kozlekedesimuzeum.hu címen jelezni.
A kiállítás helyszíne közösségi közlekedéssel kitűnően megközelíthető, így javasoljuk, válassza a fenntarthatóbb közösségi közlekedést!
A kiállítás tömegközlekedéssel az alábbi módokon közelíthető meg:
a Blaha Lujza tértől a 28-as, 28A vagy 62-es villamossal 8 megálló, 13 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
A belvárostól, pl. a Deák Ferenc tértől 9-es busszal 11 megálló, 20 perc, az Eiffel Műhelyházig utazva.
A kiállítás az 1-es villamossal is megközelíthető, így a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállónál kell leszállni, ahonnan mintegy 5-7 perc séta vagy egy megálló a 28, 28A vagy 62-es villamossal a kiállítás bejárata.
Autóval érkező látogatóinknak az Opera Eiffel Műhelyházát érdemes beírni a GPS-be. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a helyszínen sajnos helyhiány miatt parkolási lehetőséget nem tudunk biztosítani, ezért a tömegközlekedés használatát ajánljuk!
A kiállítás helyszínén 3 db akadálymentes parkolóhelyet biztosítunk az arra rászorulók számára. Kérjük, amennyiben Ezen parkolóhelyeket igénybe venné, jelezze az info@kozlekedesimuzeum.hu email címen!
A kiállítás kerékpárral gyorsan és könnyen elérhető, mind a Könyves Kálmán körúton, mind a Kőbányai úton végig kerékpárút halad. A bejáratnál 20 darab kerékpártároló áll rendelkezésre.
Kiállításunk az összes fővárosi autóbusz- és vasúti pályaudvarról kitűnően megközelíthető, az alábbiak szerint:
A Keleti pályaudvartól a 2M vagy 24-es villamosra felszállva az Orczy térig, majd onnan a 28-as, 28A vagy 62-es villamosra átszállva további 4 megállót kell utazni az Eiffel Műhelyházig.
A Déli pályaudvartól a 2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásig, majd az 1-es villamossal a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállóig utazva, onnan pedig 4-5 perc sétával lehet megközelíteni az épületet.
A Nyugati pályaudvartól a 9-es autóbusszal 15 megállót utazva, az Eiffel Műhelyháznál leszállva lehet elérni az Északi Járműjavítót.
Kelenföld vasútállomástól, a Puskás Ferenc Stadiontól, és a Népligettől egyaránt az 1-es villamost használva lehet elérni az Északi Járműjavítót, a Kőbányai út / Könyves Kálmán körút megállónál leszállva, onnan pedig 5-7 perc sétával vagy egy megálló a 28-as, 28A vagy 62-es villamosra átszállva.
A kiállítás helyszínén két darab buszparkolót biztosítunk a csoporttal érkezőknek. Kérjük, amennyiben ezen parkolóhelyeket igénybe venné, jelezze az info@kozlekedesimuzeum.hu email címen!
A Közlekedési Múzeum időszaki kiállítása június 23-tól október 23-ig látogatható.
Hétfő |
ZÁRVA |
Kedd |
ZÁRVA |
Szerda |
10.00 -17.00 |
Csütörtök |
10.00 -17.00 |
Péntek |
10.00 -17.00 |
Szombat |
10.00 -17.00 |
Vasárnap |
10.00 -17.00 |
A Bringára váltva című időszaki kiállításhoz tematikus tárlatvezetések, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak, amelyek óvodás, általános- és középiskolás csoportok, az egész család vagy felnőtt közösségek számára is tartalmas, élményközpontú időtöltést biztosítanak.
Részvétel: előzetes egyeztetés után, érvényes belépővel, valamint ezen felül a gyerekek számára 600 forintos múzeumpedagógiai programjegy megváltásával lehetséges. A jegyek online is megvásárolhatók!
További információ és jelentkezés: muzeumpedagogia@kozlekedesimuzeum.hu
Vigyen haza egy emléket a kiállításról! Múzeum Shopunkban a kerékpár történetét bemutató könyvek, játékok, kiegészítők egyaránt megtalálhatóak.
Kiállításunkra a helyszínen, valamint online is megvásárolhatja a jegyét az alábbi linkre kattintva:
Jegyárak:
Felnőtt belépőjegy: |
2.800 Ft |
Félárú belépőjegy: |
1.400 Ft |
Csoportos felnőtt belépőjegy (10 főtől): |
2.000 Ft |
Csoportos kedvezményes belépőjegy |
1.000 Ft |
Családi jegy (két felnőtt és legfeljebb két 18 év alatti kiskorú): |
5.200 Ft |
Családi jegy mellé minden további kiskorú: |
700 Ft |
Ingyenes regisztrációs jegy (6 év alatt / 70 év felett / fogyatékos személyek / fogyatékos személyt kísérő legfeljebb 1 fő / a miniszter által kiadott szakmai jeggyel / 400 fősnél nagyobb országos közgyűjteményi szervezet tagjai / pedagógusok | ICOM kártyával |
0 Ft |
Múzeumpedagógiai foglalkozás (látogatásra önmagában nem jogosít): |
600 Ft |
Konkrét műhelyprogramra váltható, illetve előzetes bejelentkezés alapján, csoportos programra igényelhető. |
|
Díjtalan belépésre jogosultak, regisztrációs jegyet kell váltaniuk:
• 6. életévet be nem töltött kiskorúak
• a 70. életévüket betöltött személyek,
• a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerinti fogyatékossággal élők,
• a fogyatékossággal élő személyt kísérő legfeljebb 1 fő,
• a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők,
• a legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai (Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Levéltárosok Egyesülete),
• a köznevelésben dolgozó pedagógusok, szakképzésben dolgozó oktatók (az adott évre érvényesített pedagógus igazolvánnyal),
• ICOM kártyával rendelkezők,
• a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (Szátv.) hatálya alá tartozó, „Magyar Igazolvány” illetve „Magyar Hozzátartozói igazolvány” továbbá hitelt érdemlő, a munkavégzésre irányuló jogviszonyt tanúsító, külképviseletnek bemutatott igazolással rendelkező, a Szátv.-ben meghatározott államokban működő könyvtári, levéltári, muzeális és közművelődési intézményekben dolgozó.
Kedvezményes (50 %-os) belépésre jogosultak:
• a 6. életévének betöltésétől 26. életévének betöltéséig,
• 62 és 70 év között,
• amennyiben legalább két, 18 év alatti személyt kísér, és azok Ptk. szerinti közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő),
• amennyiben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) bekezdése szerint öregségi teljes nyugellátásban részesül.